Nagytakarítás

Egy átlagos háztartásban évente kétszer ajánlott a nagytakarítást megejteni. Ez idő alatt összegyűlik annyi por és szennyeződés a lakásban aminek a száműzéséhez már egy általános takarítás kevés. Nem csak a szabadon álló helyeket portalanítjuk le és töröljük tisztára, mint a napi (rutin) takarítás alkalmával, hanem minden tárgyat, bútort elmozdítunk a helyéről és alatta is, mögötte is kitakarítunk. Könyves polcok esetében lepakoljuk a polc teljes tartalmát (könyveket és a polcon található többi tárgyat), a könyveket leportalanítjuk, a csecsebecséket áttöröljük, majd a szekrény minden oldalát (beleértve a tetejét, alját és az összes polcot) megtisztítjuk. A lámákat, lámpatesteket szétszedjük és a bogarakat, az összegyűlt port eltávolítjuk belőlük, tisztára mossuk őket. A teljes ingatlan egy nagyon alapos pókháló mentesítésen esik át. Az alapvető 'fentről haladunk lefelé' szabályt követve, haladunk a plafontól a padló irányába, nem megfeledkezve arról, hogy a tárgyaknak, bútoroknak van alja (alsó oldala) ami szintén egy beporosodott, bepókhálósodott felület, amiket a nagytakarítás alatt meg kell tisztítani. Gondolunk itt, például a székek lábára és alsó oldalára, az ülőgarnitúra aljára, ha olyan szekrény van aminek lábazata van, akkor azt is le kell törölni. A szőnyegek és a kárpitok is szuper kis porfogók, lakóhelyül szolgálnak a poratkáknak is, ezért ajánlott nedves tisztítással kitisztítani, nem csak alaposan kiporszívózni.

Fürdőszobá(k)ban nagytakarítás alkalmával a teljes csempefelületet meg kell tisztítani, padlótól a felső határáig, természetesen vízkőoldóval.

A fürdőszoba mellett a konyha nagytakarítása jelenti a legnagyobb kihívást. A zsírba beleragadt por eltávolítása még a legprofibb takarítóknak is feladja a leckét.

A nagytakarítás fontos eleme a nyílászárók megtisztítása, ajtók, ablakok és kereteik. Az ablakokon kívül az összes többi üvegfelületet ilyenkor szokás megtisztítani, üvegfalak, üvegkorlátok, tükrök.

A tavasz az első időpont az évben amit nagytakarításra szoktak használni, mert a portalanítás alatt ilyenkor már nyitva lehetnek az ablakok, a napfényre már ki tudják teríteni az ágyneműt, a szőnyegeket, és egyéb lakástextilíákat, hogy a poratkáktól megszabaduljon a lakás.


www.mrsclean.hu


Szolgáltatás megrendelése

Kérjük, add meg adataid és a lehető leghamarabb felvesszük veled a kapcsolatot.